Sunday, January 3, 2016

Tulip heart freebie - Tulipánszív ingyenes minta

Először is boldog új évet mindannyiótoknak, remélem, hogy ez az évetek is jobb/mégjobb lesz mint a tavalyi volt. 
Az itthonlétem alatt több időm jutott kreatív dolgokra, az alapmintát már rég megtaláltam a qtp-n és ehhez kerestem helyes kis madarakat, amikre szintén az oldalon leltem rá, így született meg a kettő házasságából a Tulipánszív.  Nézzétek el nekem, hogy a pávák egy tulipánfán csücsülnek, ugyanis halvány gőzöm sincs, hogy a pávák hazájában létezik-e a tulipánfa és ha igen, rámennek-e ezek a csodálatos madarak. Itt most nem a földrajzi tényekre, hanem az esztétikára koncentráltam. A kettő alapmintát kissé átalakítva osztom meg most veletek ezt a kis ingyenes aranyosságot. A pávák közül az egyiknek lenyestem a farkát, mert kifejezetten arra szerettem volna koncentrálni, hogy az egyik nőstény, a másik hím és ennek semmiféle hátsó indíttatása nem volt részemről, egyszerűen csak szerelmesnek akartam látni őket mert különben is szeretem a szíveket :) 
A vászon 36 count-os magam festette lenvászon, csakúgy mint a fonalak 2 szálon 1 fonalszállal varrtam és őszinte leszek: a végeredményt imádom. Remélem nektek is tetszik. 

Ahhoz hogy nagy felbontásban tudjátok letölteni a mintát, jobb klikk a képre, ott a Megnyitás új ablakban és ha ez megtörtént, akkor a Mentés másként opcióval oda menthetitek, ahová szeretnétek.

* * *

First of all: happy new year to all of you, I hope this year will be even better then the last was. 
While I was home for the holidays I had much more time for creative things. I've found the pattern  on a free Hungarian motif site, qtp and I was still looking for nice little birds which I've also found on this site. They've united and Tulip heart was born. Please condone that the peacock and the hen are sitting on top of a tulip tree, because I haven't got the faintest idea if there's any tuliptrees in the land of the peacock and if so, are they sitting on them or not. I didn't focused on the geographical facts but on the esthetic experience. I've modified the two patterns a bit and now I can share with you this little freebie. 
The pea hen is missing its tail, because I wanted to concentrante on the diversity of the cock and the hen, nothing special, I would have only like to see them in love. I also love hearts, remember? :) 
The linen is 36 count own dyed one, just as the threads. I've stitched it 1 over 2 and to be honest I love how it came out. Hope you like it too. 


 

For best resolution right click, choose option Open link
 in new window 
and save the picture as usual

For best resolution right click, choose option Open link
in new window 
and save the picture as usual


 

9 comments:

  1. What a lovely way to start the New Year. Thank you so very much. Faye

    ReplyDelete
  2. It's a beautiful piece! Thank you so much and have a wonderful 2016!

    ReplyDelete
  3. Nagyon ,nagyon tetszik!
    Köszönöm a mintát.
    Boldog új évet kívánok

    ReplyDelete
  4. Thank-you for a beautiful pattern, love it.

    Catherine

    ReplyDelete
  5. Szépséges lett :) Köszi szépen a mintát!

    ReplyDelete
  6. Merci !! Bonne année et plein de petites croix !!

    ReplyDelete
  7. Muchas gracias!!! Es precioso!!
    Feliz 2016!!!
    Besos desde España,
    Pilarín

    ReplyDelete
  8. Thank you a lot Maja ! It's a lovely gift to start this year.
    Hug.

    ReplyDelete
  9. Imádom, már viszem is! Köszönet érte!

    ReplyDelete