Sunday, February 15, 2015

A napsütés hatása - Thanks to the sunshine

Az elmúlt pár hét összes kaotikus összetevőjét és utóhatását félretéve azt kell mondjam, hogy csodálatos időszakom volt. Hétvégén rendíthetetlenül sütött a nap egész Kelet-Magyarországon, és ebben én jócskán fürdőztem, nagyon élveztem a tavaszias időjárást, hímezni ugyan nem hímeztem, de sokat voltam szabad levegőn, sokat mosolyogtam, sokat beszélgettem érdekes emberekkel és rengeteget olvastam. Persze gyerkőcöztem is, de ez annyira része a mindennapjaimnak, hogy külön nem szoktam kiemelni. 
Ráadásul büszke is voltam magamra, mert két elkészült hímzésem készre varrtam/csináltam (csúnya magyarsággal) és kicsit bántott a lelkiismeret is, mert annyira kedves hozzászólásokat szoktatok nekem hagyni és én nem feltétlen szoktam rájuk reflektálni, pedig nagyra értékelem őket, igazán, és mérhetetlenül jól is esnek. Itt most megköszönöm!

Mivel nekem nyilvánvaló, hogy imádok olvasni - nem igazán telik el nap anélkül, hogy ne tenném -, nem szokásom lépten-nyomon emlegetni, de most annyira örülök az új szerzeményeimnek, hogy muszáj veletek is megosztanom, hátha kedvet kaptok. 
Már régóta szemezek egy angol nyelvű könyvvel (Jessie Burton - The Miniaturist), ami valószínűleg Magyarországon is kapható lesz valamikor, de türelmetlen ember lévén most a Book Depository-n viszonylag akciósan beszerezhettem, úgyhogy meg is tettem, ennek  már jópár hete. Teljesen ingyenesen kiszállították, gyönyörű állapotban kaptam kézhez, azt kell mondanom, hogy szebben, mint amit néha az itthoni könyváruházak polcairól veszek meg, ráadásul nem volt drágább, mintha idehaza vettem volna meg. Elég furcsa nem? 
A másik nagyon régóta vágyott könyv Tolvaly Ferenctől a Boszporusz felett a híd, tudom, hogy ő sok embernél kiveri a biztosítékot, de én szeretem a stílusát, nekem nagyon tetszett az El Camino is, és most az Alexandrában összesen 999,- Ft volt, ez a hülyének is megéri, hát nem? :) Szóval nem tudtam otthagyni.
A harmadik - Gyűrűk ura óta - nagyon vágyott könyv J.R.R Tolkientől A Hobbit, és pont ilyen kiadásban, csak ilyenben :) Egyszerűen imádom Tolkient, mégha kicsit nehézkes is a stílusa, ezt kezdtem el a háromból olvasni éppen. Nagy szerelem!



És akkor a hímzésekről: 
a Facebookon szerveződött egy csoport, amelyben Renato Parolin szépséges szíves trilógiáit hímezzük SAL keretében, én az Emozioniból választottam a tulipánt. 

Renato Parolin - Emozioni
DMC fonalakkal
40 ct-os Zweigart Vintage Country Mocha vászonra


Nem mondom, hogy nem szeretem a szívecskéket, de nekem bőven elég volt ebből egy is, van olyan csajszi, aki már mind a hatot kihímezte.... Hát egészségére :D Én megköszönöm, de többet nem, rendkívül sokat kellett színt váltani, a szálöltések meg szóóóóval, nem a kedvencem, maradjunk annyiban. 

Végső formába öntöttem a Tralala Duo másik párját is, hasonló szellemben, mint az előző posztban: 

Tralala- Duo Roses et Oeillets
Zweigart 32 ct-os Cream lenvászonra, saját festésű fonalakkal
 És még január folyamán elkezdtem Facebookos SAL keretében ezt a gyönyörű mintát is: 

WTNT Manor at Peacock Hill
32 ct-os Zweigart saját festésű vászonra Nina fonalakkal

Az angol nyelvű olvasóktól előre is elnézést kérek, remélem este lesz időm lefordítani mindezt amit fent is írtam.
Dear foreign friends! Many apologies for not translating the whole bunch of text above, but I just didn't have enough time for that, hope to write my thoughts in English in the evening.

Köszönöm a figyelmeteket és gyönyörűséges napokat kívánok Nektek a jövő hétre!

6 comments:

  1. Gyönyörűek a kész hímzéseid! - én szeretem a szíveket : - de még egyet sem hímeztem ki, csak tervezem...
    Olvasni én is nagyon szeretek, csak az idő... az a legkevesebb! :)))

    ReplyDelete
  2. Látom, nem unatkoztál és hasznosan töltötted az időd. :-) A szívecskéd nagyon szép, a Tralala-hímzésed meg egyenesen imádom, gondolom, nem kell mondanom, hogy főképp a színei miatt. :-) Az olvasás mostanában nálam is előtérbe került, sajnos a hímzés rovására.

    ReplyDelete
  3. Gyönyörű dolgokat készítettél!!! Nagyon tetszik mindegyiknek a színe!
    Szép hetet kívánok én is! :o)

    ReplyDelete
  4. Lovely stitching !
    Have a nice week !

    ReplyDelete
  5. Beautiful stitching and finishing, love your choice of books.

    ReplyDelete